Tisztelt Bíróság, tisztelt embertársaim!
Szeretném tudatni Önökkel, hogy tiltakozásom nem hallgat el, nem, éhségsztrájkba
lépek. Ez a következménye annak, amit másfél éve tapasztalok, mióta élve
eltemettek a börtönben.
El szeretném mesélni a mai éjszakát, amikor hirtelen szikrázott a szemem, és egy
erős fényre ébredtem. De előtte volt egy álmom, amelyben azt gondoltam, nem
tudom, hol vagyok. Az „én” egy épület folyosóin tévelyegett, nem tudott megállni,
menekült, de nem talált ajtót, amit kinyithatott volna. Az „én” fel-le futott a lépcsőn,
kimerült, az elméje próbált gondolkodni. De az „én” körbe-körbe forgott, a falaknak
ütközött. Az álomban egyedül voltam, csak tompa hangokat hallottam, tele dühvel és
bánattal, amelyek megérintettek, mintha napsugarak lennének. Aztán egy erős fény
rázott fel álmomból, csak két másodpercre, majd a mennyezeti lámpa újra kialudt, a
tiszt léptei elhaltak, én ébren feküdtem és féltem, hogy visszatérek az álomba. Pedig
csak azt tükrözi vissza, amit 18 hónapja átélek.
Négy hónapja már egyszer itt álltam, és elmondtam, amit a magyar börtönben
átélek: a magánzárkában elszenvedett kínzást, az emberi közelségtől való elzárást,
a nap és a fény hiányát, az egészségügyi ellátás hiányát, a tanulásra és
tanulmányok folytatására irányuló kérésem figyelmen kívül hagyását, a napi
megalázást, meztelenre vetkőztetéseket motozáskor, a lelki erőszakot, az emberi
kapcsolatokból való kiszakítást és a tiltást, hogy gyászoljam egy szeretett ember
elvesztését. Kértem az alkotmányban biztosított jogomat, nevezetesen az aktáim
teljes fordítását. Megkérdeztem, mi a célja annak, hogy láncra vernek és itt
mutogatnak?! Mindez nem ma éjjel vált világossá számomra, de tovább ezt nem
tudom elviselni.
Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Mindannyian egy olyan világban ébredünk,
ahol ál-demokraták és autokraták semmibe veszik az emberi jogokat, emberek
sorsával játszanak, szítják a gyűlöletet, és maguknak tulajdonítják a jogot, hogy újra
megkérdőjelezzék minden egyes ember méltóságát. Pedig egyszer volt egy
elképzelés a békés életről mindenki számára. Ma azonban ez az út távolinak tűnik.
Hetek óta arra ébredek fel , hogy rádöbbenek, egy olyan országban vagyok fogva
tartva, amelynek alkotmánya nem ismeri a queer embereket. Nincs alkotmányom
ebben az országban, mert az alkotmány nem ismer engem. Így ülök itt rémülten, és
hallgatnom kell, hogy senki sem viseli a felelősséget a tavaly elkövetett jogellenes
kiadatásért, hogy senki sem törekszik a német szövetségi alkotmánybíróság
ítéletének teljesítésére és a visszatérésem lehetővé tételére.
Még ha egyedül is vagyok a börtönben, tudom, hogy mellettem álltok. Mindannyian
látjuk ezt a világot, ahol háborús bűnösök katonai parádékon vonulnak fel, ahol a
kapzsiság, a hatalom és a gazdagság erénynek számít, ahol túszok és civilek halnak
meg, mert megtagadják tőlük emberi mivoltukat. A felelősség ezért egyetemes. Még
ha nem is áll módomban cselekedni, még ha cselekedeteim korlátozottak is, és nem
tehetem meg, hogy egy távoli ember helyett döntsek, tisztelhetem az ő méltóságát,
és cselekedhetek ott, ahol vagyok. Megkérdezhetem: az, ami körülvesz,

összeegyeztethető-e a lelkiismeretemmel és az erkölcsömmel? A válasz nem lehet
hallgatás.
Letartóztatásom óta tiltakozom, ellentmondok, mert véleményem szerint valami
nagyon nincs rendben, ha antifasisztákat úgy üldöznek, ahogy ezt ebben az
ügyben teszik. Egy állam, amely megengedi magának, hogy megfosszon a
szabadságomtól, ebben az esetben is tiszteletben kell tartsa az emberi jogaimat és
testi épségemet. Ez egyik esetben sem teljesül. Amíg ez nem változik, és amíg ezek
a visszaélések másokat is fenyegetnek, nem fogok hallgatni.
Meghatározatlan idejű éhségsztrájkba kezdtem, hogy világossá tegyem, mi a
probléma, és hogy nem bírom tovább. Nem tudok tovább részt venni ebben a
játékban, és nem tudom tovább elviselni ezeket a visszaéléseket. Van méltóságom,
és azt meg fogom őrizni. Minden feltételt teljesítettem ahhoz, hogy teljesítsék a
követelésemet, hogy otthonról vehessek részt a tárgyaláson. De ezt mind nem
vették figyelembe.
Ha most azt állítják, hogy az éhségsztrájkkal visszavonom vagy megtagadom a
részvételt, akkor félreértenek: készen állok a bíróságon vagy máshol folytatott
eljárásra, de csak egyenrangú felek között, tisztességes és jogállamiságnak
megfelelő feltételek mellett.
Bármi is történjék, nem felejtem el: antifasiszta vagyok, mert szükség van rá; Maja
vagyok, mert ez az egyetlen, aki lehetek; és harcolni fogok azért, hogy megmaradjak
ebben a világban, gyermekként, barátként és társként.
Köszönöm a figyelmüket.